A világ vezető befektetési cégei, köztük az amerikai PGIM, LaSalle és Nuveen, a kanadai Brookfield és QuadReal, a brit M&G, Schroders és Aviva, valamint a francia AXA is növelik kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos hitelkitettségüket, mivel abban bíznak, hogy az ingatlanpiac stabilizálódni fog.
Egy friss, országos kutatás eredményei szerint a magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását, ha pedig az iskolai oktatásról van szó, kötelező és lehetőleg önálló tárgyként kellene tanítani, mégpedig főként a megtakarítások hatékony kezelését, a saját pénzügyi célok meghatározását, illetve a felelős pénzügyi döntések meghozatalát - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
Meredeken csökkent az Olaszország által közvetlenül az állampolgárainak eladott állampapírok állománya, ami azt jelentheti, hogy a jövőben nagyobb szerepet kell szánni az intézményi forrásbevonásnak - írja a Financial Times.
A Pfizer és az AstraZeneca új, összesen közel 1 milliárd dollár értékű franciaországi beruházást jelentettek be – írja a Reuters.
James Simons, a matematikus és milliárdos befektető, a Renaissance Technologies hedge fund alapítója, 86 éves korában elhunyt.
Egy friss dokumentumot adott ki az MNB, amelyben a nemrég elfogadott új szabályozással, illetve általánosságban a kriptoeszközökkel kapcsolatos fontosabb kérdésekre válaszolt 25 pontban. Ezek közül kiemeltük azokat a pontokat, amelyek az új szabályozásra összpontosítanak.
Újra beindult a lakossági hitelezés a magyar Ersténél, az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, köszönhetően elsősorban a CSOK Plusznak – ismertették a bank vezetői a mai sajtótájékoztatón. A növekvő működési bevételeknek és az extraprofitadó csökkenésének köszönhetően az Erste profitja jelentősen megugrott, közel 29 milliárd forintot elérve.
Az ukrajnai béketervekről, tizenkét új gazdasági megállapodásról – köztük közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési projektekről – tárgyal majd háromnapos magyarországi látogatásán Hszi Csin-ping kínai elnök a magyar kormány tagjaival.
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszereket, hanem kiegészíti és segíti azokat, hogy még nagyobb biztonsággal teljesüljenek a pénzforgalmi tranzakciók - áll a Magyar Telekom közleményében.
Ugyan sokan csalódottak, hogy a nyugati hatalmak által kivetett szankciók nem elég hatékonyak, hatásuk az elmúlt időszakban egyre bénítóbbá vált Oroszország számára. Az ukrajnai invázió miatt a bankokra kivetett korlátozások már a külkereskedelemben elkezdték mérgezni az orosz költségvetést. Ettől még korai bedőlést várni, de a Kreml egyre nehezebb helyzetbe kerül, hogy finanszírozza a költséges háborút, valamint sok partnere zárkózik el kényes termékek exportjától.
Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
Az Amazon és más technológiai óriásoknál dolgozó mesterséges intelligencia szakemberek a verseny miatt túl nagy nyomás alatt állnak, a fokozott fejlesztési tempó gyakran a minőség rovására megy, ez pedig kiégéshez és projektek hirtelen félbehagyásához vezet - tudósított a CNBC. .
A pénzügyi szektor a digitalizáció egyik úttörője: jelentősen átalakultak az elmúlt évtizedben a fizetési szokásaink és a banki ügyintézés formái. A Covid járvány erre csak rátett egy lapáttal, és felgyorsította a felhasználók átállását a digitális ügyintézésre, a következő években pedig várhatóan még inkább felpörög a folyamat intenzitása. A Portfolio Fischer Andrást, az OTP Bank innovációs igazgatóját, az OTP Lab vezetőjét a mesterséges intelligencia banki felhasználásáról, a digitális munkatársakról és a pénzügyekben tapasztalható generációs különbségekről kérdezte. A témáról bővebben a GEN Z Fest-en ad elő a szakember, május 9-én az Akváriumban.
A GEN Z Fest-en a fiatal felnőttek életét alapvetően befolyásoló témákat elemzik közösen a szakértők és a résztvevők: pénzügyek, AI, környezetvédelem, a jövő kihívásai. Most először a fiatal vállalkozók is megmutathatják magukat: a Delfinek között programon egy 15 perces pitchet követően kérhetnek segítséget három mentortól vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében. Jelentkezz május 6-ig!
A Portfolio Csoport idén tavasszal is megrendezi a GEN Z Fest-et: május 9-én az Akváriumban a fókusz újra a mesterséges intelligencián, a pénzügyeken, a környezetvédelmen és a jövő kihívásain lesz. A fesztivál Delfinek között című programjában három mentor várja a fiatal felnőttek vállalkozásait és ötleteit, hogy egy 15 perces pitchet követően tanácsokkal és megoldási javaslatokkal támogassák őket. A jelentkezés május 6-án zárul!
Az MNB több telefonszámának másolásával is telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek, akár a jegybank, akár valamelyik hitelintézet nevében. A beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét szereznék meg, vagy kémprogramot töltetnének le velük. Az MNB és a bankok nem keresnek meg ügyfeleket ilyen ürügyekkel. A megkárosított állampolgároknak célszerű a rendőrséghez fordulni - közölte az MNB.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.